Kókuszosok

Kókuszgolyó!
A recept: egy csésze kölest két csészényi vízbe megfőzünk (olyan állagot kell kapni, mint a tejbegríz), kicsit ki kell hűteni,majd belekeverünk 20 dkg kókuszreszeléket és ízlés szerint édesítőt (én öt púpozott evőkanál eritritet tettem). Ezt a masszát kézzel jól kidolgoztam, majd kétfelé tettem. Az egyik felébe pár kanál kókusztejport, a másik felébe pedig holland kakaóport tettem. Vizes kézzel kigombócoztam és megforgattam kókuszreszelékbe (a vizes kéz fontos, mert különben nem ragad rá a kókusz).
Tipp: a kakaós masszát lehet ízesíteni kevés főzött kávéval, egy csipetnyi mandula aromával, a fehéret pedig cseppnyi vanília aromával. Ez utóbbiak reg-enorozóknál elhagyandó!!

 Képtalálat a következőre: „kókuszgolyó”Képtalálat a következőre: „hógolyó süti”


Kókusztej!
10 dkg kókuszreszeléket este felönteni annyi vízzel, ami ellepi! Reggel egy kevés víz hozzáadásával (megduzzad teljesen) feltenni főni, folyamatos keverés mellett 5-6 percig jól át kell főzni. Közben felforralni 1 liternyi vizet, ami majd kell a hígításhoz. A felfőzött kókuszreszeléket turmixba önteni, 5-6 percig turmixszolni, majd egy műanyag sűrű szitát tálkára tenni, beleönteni a kókuszpépet és folyamatosan öntve hozzá a felforralt vizet, jól át kell nyomkodni,hogy csorogjon ki belőle a lé!!! Ebből a mennyiségből 1 liternyi tej lesz, ami hűtőben 4-5 napig eláll. Lehet ízesíteni csipetnyi sóval, v., édesítővel, v. vaníliával, de natúr is nagyon finom. Felhasználható kávéba, főzéshez, süteményekhez és nagyon fincsi madártejet lehet készíteni belőle!
A megmaradt kókusz reszeléket fel lehet használni kókuszgolyónak, vagy kókuszos sütikbe.
Képtalálat a következőre: „kókusztej”

Megjegyzések